Thália Színház: Kék veréb

Thália Színház: Kék veréb


Esemény részletek


A kassai Thália Színház a nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. április 26-án 15 órától ismét műsorra tűzi a Thália Színházi Társulás márciusban bemutatott produkcióját, mely “zenés képzelgés” a két díva, a KÉK angyal és a kis VERÉB, Marlene Dietrich és Edith Piaf életéről.

Kovács Kristóf
KÉK VERÉB

Edit: Márkus Judit
Marlene: Lax Judit
A férfi: Reiter Zoltán
A zenész: Benkő Dávid

Koreográfus: Kántor Kata
Díszlet/Jelmez: Péter Krisztina
Rendező: Jana Wernerová

A két nő megdöbbentően sok tekintetben nem hasonlított egymásra. Edit kora gyermekkorának egy részét – mindmáig homályos okokból – világtalanul töltötte. Ez mély nyomokat hagyott későbbi sorának alakulásában, melyet csak súlyosbított az, hogy látását akkor nyerte vissza, amikor nekiszaladt egy kifüggesztett szárítókötélnek, és így az első tárgy, amelyre látását visszanyervén pillantása esett, egy bugyi volt: igaz, a sajátja. Marlene ezzel szemben csattanós választ adott hazájának arra, hogy az elárulta őt, amivel azt a benyomást kelti, hogy van remény. Sokszor a legalapvetőbb kérdésekben sem voltak képesek egyetérteni, mégis, barátságuk a sírig kitartott, sőt, az után is.

Helyszín: Márai Stúdió, Timonova 3, Kassa
Belépő: 7 € / 5 €

 

-rozsnyovidek.sk

forrás, fotó: Thália Színház

 



Hagyj üzenetet