Karácsonyi jótékonysági gyűjtés
A komáromi Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata és a Jókai Mór Diákkör 2016-ban második alkalommal hirdette meg közös karácsonyi gyűjtését a rászoruló gyermekek számára. A gyűjtésben bárki részt vehet, nem csak az egyetemi közösség tagja! Aki szeretne segíteni, nincs más dolga, mint egy cipősdobozban összegyűjteni pár apróságot, amellyel mosolyt csalhatunk a gyerekek arcára. A kérésünk... Bővebben
A rozsnyói bányászcéh
Rozsnyó középkori dicsősége a nemesfém kitermelésnek köszönhetően a német betelepülés időszakára esik. Németországban ebben az időben már ismertek voltak a mesteremberek tömörülései, akik az egyes mesterségek, illetve a nagyjából hasonló tevékenység alapján társultak. A telepesek, Rozsnyó esetében főleg bajor, türingiai és szász bányászok, otthonról hozták a társulás gondolatát és igényét, és bányászati tevékenységük során alkalmazták... Bővebben
Kiállításmegnyitó: Az eNRA 2016 Rozsnyón
A sokéves gyümölcsöző együttműködésnek köszönhetően immár negyedik alkalommal került sor a Rovás Akadémia kiállítására a Rozsnyói Bányászati Múzeumban. A nemzetközi alkotókat tömörítő csapat idén is a festmények és plasztikák figyelemreméltó gyűjteményével érkezett Rozsnyóra. A Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában 2016. november 22-én nyitották meg a kassai Rovás Akadémia új kiállítását „eNRA 2016 Rozsnyón” címmel. A kiállításon... Bővebben
PEOPLEIMEET – a diákokat a hétéves útjáról mesélő fotós inspirálta
A Rozsnyói Bányászati Múzeum sokrétű múzeumpedagógiai munkát végez és élénk kapcsolatban áll a helyi oktatási intézményekkel. Az egyik őszi, fotóvetítéssel egybekötött előadás a Galériában nagy érdeklődést váltott ki a diákok körében, akik elhatározták, hogy a középiskolai szaktevékenység keretében feldolgozzák a témát. Szeptember végén egy világjáró fiatalember, Gábor látogatott el a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájába, aki... Bővebben
Ambrus Ferenc: Az utolsó látogató (3. rész)
Koleszár Miska lassan, tagoltan olvasta vendégének a már sárguló papírlapra írott szöveget. Kimérten, de folyamatosan olvasott. Érezni lehetett, hogy ha még talán, annyi év után sem érti az összes leírt szó értelmét, tudatában van azok súlyának és jelentőségének. Úgy olvasott, mint aki tudja: nagy dolgokról beszél. És mélyen benne van, hogy ő, Koleszár Miska,... Bővebben
Ambrus Ferenc: Az utolsó látogató (2. rész)
– Kérem, John, olvasson nekem valamit azokból a lapokból, melyeket lefordított a férjem és Önre hagyott, hogy valamit tudjunk erről a vidékről, ahol a ránk bízott dolgoknak kell utánajárnunk. – Gömör és Torna vármegyék világának határa ez, nagyságos asszonyom. A barlangok, meg a bányák földje. Dernőn, a Somhegy alatt vagy hatszáz éve élnek pásztorok, szénégetők,... Bővebben
Ambrus Ferenc: Az utolsó látogató (1. rész)
– John, Ön pontosan tudja, hogy a férjem, a követ úr engemet soha nem úgy kezelt, mint a dédapja jó barátja azt a gróf Königsegg-Aulendorf Franciskát. Alig temették el az öreg Andrássy György grófot, már a következő, 1873. év egyik első számában tele volt a Vasárnapi Ujság azzal, hogy bizony a nagy gömöri bányagróf, annak idején alig hogy megismerkedett Würtenbergben a grófnővel, milyen... Bővebben
A képzőművészeti alkotás értelmezése az oktatásban – módszertani nap pedagógusoknak
A MALOM 2016 című kiállítás keretében, gimnazisták számára szervezett sikeres galéria-pedagógiai program után újabb érdekes múzeum-pedagógiai esemény zajlott a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában. A pedagógusokat megszólító, „A képzőművészeti alkotás értelmezésének felhasználása az oktatási folyamatokban“ elnevezésű módszertani napot a múzeum a Kassai Módszertani-Pedagógiai Központtal közösen szervezte meg. Mint Badin Gabriella, a múzeum munkatársa nyilatkozta, a kortárs... Bővebben
A XI. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia Komáromban
A felvidéki magyar egyetemistákat tömörítő Diákhálózat közreműködésével sikeresen lezajlott a XI. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia (FTDK). A Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia a szlovákiai magyar diákság számára az országban egy egyedülálló, színvonalas platform, ahol amellett, hogy az egyetemisták reprezentálni tudják saját munkáikat, szakmai, illetve baráti kapcsolatokra is szert tehetnek, valamint lehetőségük nyílik a tudományterületükhöz kapcsolódó szakterminológia... Bővebben
Karácsonyi vásár és ünnepváró programok
Rozsnyóra karácsonyi vásárt hoz a Mikulás. A város honlapján közzétették az idei téli vásár időpontját és a karácsonyváró programokat. A karácsonyi vásárra december 6-7-8-án kerül sor Rozsnyó központjában, a Bányászok terén. Az árusítások időpontja a következő: 6-án 12.00 órától 20.00-ig, 7-én 8.00-tól 20.00 óráig és 8-án 8.00-tól 18.00 óráig. Az árusoknak szánt részletes információk, elérhetőségek,... Bővebben








