A sci-fi és a Trónok Harca politológiája
Már az első napon izgalmas nyüzsgésnek lehetett tanúja az, aki betévedt a Gombaszögi táborba. Az eddig megszokott kissé családiasan zsúfolt légkör helyett most egy szellős, de semmiképpen sem kihalt hely várja a kíváncsi látogatókat, sok újdonsággal, mint például a nagy szalmabálákból készült veréb-fürdető, (ámbár az idei tábor kabalája a pele, szóval lehet azokat engesztelik ki... Bővebben
Hazaértünk – a Gombaszögi Nyári Tábor első napja
A mai nappal hivatalosan is kezdetét vette a 2016-os Gombaszögi Nyári Tábor, amelyet Potápi Árpád János, Bárdos Gyula, Borzy Bálint, Kotiers Róza és Orosz Örs nyitott meg. A régi-új helyszínére visszaköltözött tábor az egész hét folyamán várja a gombaszögi völgybe a táborozókat. Az ünnepi beszédek sorát a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője, Orosz Örs kezdte. Beszédébe... Bővebben
Kedden nyitott a Gombaszögi Nyári Tábor
Több mint egy évtized után újra fiatalok lepték el a gombaszögi völgyet, július 12-én délután megnyitotta kapuit a Gombaszögi Nyári Tábor. A krasznahorkai kempingtől búcsút vett tavaly a rendezvény, és idén visszatért régi-új helyszínére, a Szalóc melletti Gombaszögre. Kedd délutánra megérkeztek az első táborlakók és – hogy stílusosak legyünk – gombamód nőttek ki a földből... Bővebben
A nagy újrakezdés: Indul a 2016-os Gombaszögi Nyári Tábor
Ma, július 12-én 16:00-kor nyitja meg kapuit a Gombaszögi Nyári Tábor. Az idén eredeti helyszínére visszaköltözött esemény változatos programokkal várja a táborozókat. Szabadegyetem, fesztivál és tábori hangulat uralkodik majd egészen július 18-áig a Szalóc községhez tartozó gombaszögi kempingben. A mai nap egészen biztosan beírja magát Gombaszög történelmébe, hiszen tizenhárom év után idén visszaköltözik eredeti helyszínére... Bővebben
„Káposzta, káposzta…” – gasztronómiai fesztivál Hárskúton
Múlt hétvégén a hagyományos káposztafesztivál keretében a gasztronómiai programon és a környékbeli éneklőcsoportok műsorán kívül könyvbemutatóra is sor került Hárskúton. Idén ötödik alkalommal szerveztek regionális gasztronómiai fesztivált Hárskút központjában, mely pénteken, a tájházban nyílt kiállítással kezdődött. Szombaton már reggeltől készítették a községben működő szervezetek csapatai a finom káposztás ételeket, majd a kóstolót követően sor került... Bővebben
Gombaszög visszatért! – a nyári tábor holnap kezdődik
Július 12-én, kedden nyitja meg kapuit a 2016-os Gombaszögi Nyári Tábor, visszatérve eredeti helyszínére, Gombaszögre. A hely egyszerre régi és új, a megszokott jó hangulattal és jókedvvel várja a táborozókat. Megszámlálhatatlan programmal várják idén a szervezők a tábor vendégeit a megújult helyszíneken. Ahogy azt már korábban meghirdették a szervezők, a Martosi Szabadegyetemre jegyet váltott látogatóknak... Bővebben
Élményekkel teli éjszaka a denevérekkel
A denevérek nagyon érdekes, amellett titokzatos és még ma is kevéssé ismert élőlények. Az emberek ősidők óta különféle, sajnos, mifelénk főleg negatív tulajdonságokkal ruházták fel őket. Kinézetüknek köszönhetően még a nem túl távoli múltban is az ördög szövetségesének tartották. Az ilyen nézetek az egyszerű emberek nem megfelelő tájékozottságából eredtek. Vannak emberek, akik teljesen fölöslegesen még... Bővebben
Dübörgés Torna vára alatt
Június 25-én megrendezésre került a ROCK A VÁR ALATT 6 fesztivál. Délután 15:00 órakor színpadra lépett az iglói Cliftons együttes, amely bizonyította, hogy a punk-rock stílusnak nagyon is helye van a nálunk megrendezett fesztiválokon. A következő zenekar az alsólánci retROCK volt. Nem csoda, hogy egyre többet koncerteznek, hiszen nagyon egyben van náluk minden: a dalok,... Bővebben
Itt az idei Gombaszög teljes programja
Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a Gombaszögi Nyári Tábor előadói sátrába várják a szervezők az MKP új elnökét, Menyhárt Józsefet és Solymos Lászlót, a Híd környezetvédelmi miniszterét. Most azonban a július 12-én induló fesztivál és szabadegyetem teljes közéleti programja napvilágra került. Kétnyelvűségi mozgalmak, brexit, irodalom és színház Gombaszögön. A szlovákiai magyarok legnagyobb nyári... Bővebben
A Rozsnyói Kulturális Nyár júliusi programjai
A helyi szervezetek Rozsnyó város kezdeményezésére júliusban és augusztusban szeretnék felpezsdíteni a főtér kulturális életét, ezért a nyári szünet két hónapja alatt minden vasárnap 16.00 és 18.00 óra között különféle programok várják az érdeklődőket – helyieket és idelátogató turistákat egyaránt. A Rozsnyói Kulturális Nyár elnevezésű rendezvénysorozat első fellépője július 10-én a Retro Music Band lesz,... Bővebben









