„Segítsünk szeretettel” – önkéntes munka a rozsnyói magyar óvoda javára

„Segítsünk szeretettel” – önkéntes munka a rozsnyói magyar óvoda javára

A Via Nova ICS rozsnyói szervezete értesíti a nyilvánosságot, hogy a 2014. május 17-re tervezett „Segítsünk szeretettel 2014“ elnevezésű önkéntes napot az esős időjárás miatt kénytelenek elhalasztani. A rozsnyói magyar óvoda udvarának és játszóterének felújítását, rendbetételét új időpontra, 2014. június 7-re tették át.

Felhívás

Május 16. és 17. között szinte a teljes kárpát-medencei református közösség jótékonysági szolgálatot végez a „Szeretethíd“ program keretén belül. A kezdeményezéshez kapcsolódva a Via Nova Ifjúsági Csoport Rozsnyói Alap és Járási szervezetei, valamint a Rozsnyói Református Egyházközség 2014. május 17-én 9 órakor a rozsnyói magyar óvoda javára és megsegítésére meghirdeti a „Segítsünk szeretettel 2014“ elnevezésű önkéntes akcióját, melynek keretén belül felújítjuk az óvoda kerítését (előkészítés és festés), homokozóját (kitisztítás, festés), a játszótér elemeit és lócáit (festés), és rendbe tesszük az udvart (bokrok metszése, virágültetés).
Mindenkit szeretettel hívunk és várunk, mert önként, szeretettel tenni jó!
Lesz sok munka, sok nevetés. Jöhetnek kicsik és nagyok, fiatalok és idősek, reformátusok, katolikusok, evangélikusok, meg aki akar.
Jelentkezés és információ: +421918997594, vianova.rozsnyo@gmail.com vagy Susányi Máriánál a Facebookon. Személyesen az adott napon a Róth Ernő utcai óvodában Rozsnyón (ebben az esetben már segédeszközökkel – ecset, drótkefe, metszőolló, kapa, ásó, lapát, stb…).
Továbbá kérjük azon jóérzésű embereket, akik szívükön viselik a magyar oktatást, hogy vegyenek részt és/vagy támogassák kitűzött célunkat. 20 kilogram festékre van szükségünk, hogy rendbe tegyük a festésre szoruló tárgyakat. A felajánlásokkal a +421918997594 telefonszámon lehet jelentkezni.

Eddigi támogatóink:
Beke Zoltán, Rozsnyó város önkormányzati képviselője
Hiczér András – HIREX, Betlér
MKP Rozsnyói Járási Elnöksége
Simon Csaba, a Via Nova Ifjúsági Csoport Rozsnyói Alapszervezetének elnöke
Susányi Mária, a Via Nova Ifjúsági Csoport Rozsnyói Járási szervezetének elnöke, országos elnökségi tag
Szövetség a Közös Célokért rozsnyói területi irodája

Várjuk jelentkezését!
A Via Nova Ics rozsnyói szervezetei



Hagyj üzenetet