14 személynél mutatták ki a koronavírus delta variánsát Szlovákiában

14 személynél mutatták ki eddig az új típusú koronavírus delta variánsát Szlovákiában. Főleg külföldről érkezett személyekről van szó, és olyanokról, akik közvetlen kapcsolatba kerültek velük. Olyan embernél is azonosították a delta variánst, aki nem járt külföldön. Tizenegyen közülük nem voltak beoltva, hárman igen – tájékoztatta csütörtökön a TASR hírügynökséget Daša Račková, az országos közegészségügyi hivatal (ÚVZ) szóvivője.

A hivatal tájékoztatása szerint a beoltottaknál enyhe lefolyású volt a betegség, nem kerültek kórházba. Egy személynél, aki nem volt beoltva, súlyos tüneteket okozott a vírusfertőzés, a pácienst kórházba szállították. „Az illetékes regionális közegészségügyi hivatalok minden járványügyi intézkedést megtettek, az egészségügyi szakemberek ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet” – közölte a közegészségügyi hivatal.

Anna Kaliňáková molekuláris biológus, a közegészségügyi hivatal munkatársa elmondta, hogy az összes érintett együttműködésének köszönhetően a mintavétel és a szekvenálás eredménye közötti idő is jelentősen, egyes esetekben négy napra rövidült. „Ezzel naprakész áttekintést kapunk az egyes vírusvariánsok terjedéséről, és időben tudunk reagálni a helyzetre” – mondta.

A szakértők rámutattak, hogy a delta variáns sokkal fertőzőbb, mint a Szlovákiában jelenlévő alfa változat. Számos európai országban ez a variáns kezd dominálni. Egyedül az oltás jelent védelmet a betegség súlyos lefolyása ellen – tette hozzá az egészségügyi hatóság. A szakemberek felszólították a lakosságot, hogy tartsák be a járványügyi óvintézkedéseket, különösen ha külföldön jártak.

Június végéig a COVID-19 elleni védőoltás első adagja után 6953 esetben (0,35 százalék), a második oltás után pedig 1919 esetben (0,12 százalék) regisztráltak megfertőződést. „Ezek az eredmények összhangban vannak a vakcináktól elvárt hatékonysággal” – tette hozzá a közegészségügyi hivatal.

  • forrás: tasr, fotó: pixabay.com

Related Posts

Hét megyében nőtt a szennyvízben a koronavírus koncentrációja
Szeptember óta 165 sárgaságos megbetegedést regisztráltak Kassán és környékén
Fogytán vannak a COVID-19 elleni vakcinák, az oltási időpontokat elhalasztják