Rekordhónapot zárt júliusban a kassai repülőtér

Közel 100 ezer utasa volt az előző hónapban a kassai repülőtérnek, még soha nem fordultak meg ennyien július hónapban a város repülőterén. Összesen 97 066 utast szolgáltak ki, 1,4%-kal többet, mint 2022 júliusában – tájékoztatta a TASR-t Juraj Toth kereskedelmi fejlesztési menedzser.

„Az év első hét hónapjában 344 876 utasa volt a repülőtérnek, éves szinten ez 19%-os növekedés, a járvány előtti 2019-es évhez viszonyítva pedig 9%-os” – tette hozzá. Több mint 243 ezren utaztak menetrend szerinti járatokkal, közel 100 ezren charterjáratokkal, nagyjából 2 ezren pedig általános légi járatot használtak.

Thomas Dworschak, a repülőtér ügyvezető igazgatója és igazgatótanácsának elnöke további pozitívumnak tartja, hogy már nemcsak Kassa és Eperjes megyéből vannak utasaik, hanem Közép-Szlovákiából és az ország északi részeiből is.

A nyári szezon júniusban indult be a kassai repülőtéren, az utazási irodák nyolc országban tíz üdülőhelyre kínálnak utakat. Emellett nyáron menetrend szerinti járatok közlekednek Varsóba, Bécsbe, Prágába, Liverpoolba, Dublinba, valamint London Stanstedre és London Lutonba.

  • forrás: tasr, fotó: airportkosice.sk

Az év első felében közel negyedmillió utasa volt a kassai repülőtérnek

 

Related Posts

A Thália Színház előadásai októberben
A kassai Thália szeptemberi előadásai
55 éves a Thália Színház – indul az ünnepi évad