Hivatalos álláskereső oldalt sürgetnek a munkaadók az ukrán menekültek számára

A Szlovákiai Munkáltatói Szervezetek Szövetsége (AZZZ) az ukrajnai menekülteknek szánt hivatalos álláskereső oldal létrehozására szólította fel a kormányt. Érvelésük szerint ezzel is segíteni lehetne azoknak a nehéz helyzetbe került embereknek, akik kénytelenek a háború elől menekülni.

„A járvány lecsengésével kezd stabilizálódni a munkaerőpiac, sőt egyes munkaadók bővítést és munkaerő-toborzást terveznek. Egyes ágazatokban tartós munkaerőhiány van, és azonnal képesek lennének új alkalmazottak foglalkoztatására. Nyelvi akadályok sem lennének például a közlekedés és a szállítmányozás területén vagy a vendéglátóiparban”– jelentette ki Rastislav Machunka, az AZZZ alelnöke.

A szövetség rámutat, hogy az egészségügyben is tartós munkaerőhiány tapasztalható, amit a járvány csak súlyosbított. Az AZZZ elengedhetetlennek tartja, hogy a kormány sürgősen foglalkozzon ezzel a problémakörrel.

A munkaadók szerint hasonló álláskereső portált lehetne üzembe helyezni, mint amilyet a közlekedési tárca kezdett üzemeltetni a menekültek elszállásolásának megoldására. Az ukrán nyelvű álláskínáló oldalt szerintük a munkaügyi minisztérium vagy más, a kormány által kijelölt intézmény működtethetné.

  • forrás: tasr, fotó: pexels.com

Related Posts

Visszarendelik a mentőket a határról, már alig van szükség rájuk
Július 1-jétől változnak a menekültek ingyenes utazásának feltételei
Kassa megye a legkeletibb segélykoncertet szervezi Ukrajna megsegítésére