Felelős kerestetik: az Ércbányák állami vállalat feljelentést tesz a Sajó szennyezése ügyében
Az Ércbányák állami vállalat büntetőfeljelentést tesz a Sajó folyó szennyezésével összefüggésben. Peter Žitňan, a vállalat igazgatója elutasítja a kötelességmulasztás vádját. Elmondása szerint hatékony és könnyen megvalósítható megoldást keresnek a kialakult helyzetre. „Szeretnénk, ha alaposan kivizsgálnák, hogy ki mit hanyagolt el, és hogy miért nem foglalkozott senki ezzel a problémával, amely több mint tíz éve keletkezett... Bővebben
Gyerekek számára is igényelhető a „posztcovid” fürdőkúra
A „posztcovid” fürdőkúra mostantól a gyermek páciensek számára is igényelhető. Légúti, bőr- és daganatos betegségek, túlsúlyosság, valamint emésztőrendszeri és mozgásszervi megbetegedések esetén is jogosultak az ilyen típusú egészségügyi ellátásra – tájékoztatta hétfőn a TASR hírügynökséget Alžbeta Sivá, az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának (NCZI) szóvivője. A nemzeti egészségportál szerint évente egyszer abszolválható fürdőkezelés, melyet a gyermek... Bővebben
A járványhelyzet javult, de az esetszám várhatóan ismét emelkedni fog
Továbbra is javuló tendencia jellemzi a szlovákiai járványhelyzetet. Az esetszámcsökkenés azonban jelentősen lassult az omikron BA.2 szubvariáns megjelenése és az óvintézkedések feloldása miatt. A napokban ráadásul arra lehet számítani, hogy ismét növekedni kezd az új esetek száma, más uniós tagállamokhoz hasonlóan, ahol egyre inkább az említett szubvariáns válik dominánssá – jelentette ki a szerdai kormányülés... Bővebben
Közép- és Kelet-Szlovákiában havazás várható
Besztercebánya, Trencsén, Kassa, Eperjes és Zsolna megye néhány járásában szerdán (március 16.) akár 5-15 cm friss hó is hullhat. Erről a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) számolt be a honlapján. „A friss hó vastagsága potenciális veszélyt jelent a különféle tevékenységekre, főleg a közlekedésre”– figyelmeztetnek a meteorológusok. Az elsőfokú hóriasztás szerda éjféltől délig marad érvényben. Ugyanebben az... Bővebben
Április elején tartják a beiratkozást az alapiskola első évfolyamába
Április 4-től 6-ig fog zajlani a beiratkozás a Rozsnyó város által fenntartott alapiskolák első évfolyamaiba – tájékoztatott honlapján a város. A Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolájában április 4-5-én tartják a beíratást. Azok a szülők, akiknek gyermeke a 2022/2023-as tanévben kezdi meg az első osztályt, április 4. és 6. között 7:00 órától 16:30-ig írathatja be csemetéjét a... Bővebben
Húsvéti vásár Rozsnyó főterén
Hosszú kihagyás után újra lesz húsvéti vásár Rozsnyón, mégpedig 2022. március 31-én és április 1-jén a szokásos helyen, a város főterén. A vásár mindkét napon 9:00 és 18:00 óra között várja a látogatókat. A leendő árusok Rozsnyó város honlapján találják a jelentkezéssel és árusítással kapcsolatos részletes információkat. A vásárban árusítani szándékozók az alábbi elérhetőségek egyikén... Bővebben
Magyar Filmek Fesztiválja Kassán
A kassai Úsmev Mozi Magyarország Kassai Főkonzulátusával együttműködve megrendezi a Magyar Filmek Fesztiválját. A nézőket március 17. és 19. között rendkívül színes filmkínálattal várják, lesz komédia, thriller és bűnügyi film, sőt még egy színészeti mesterkurzus is – tájékoztatott a főkonzulátus. A fesztivál megnyitójára 2022. március 17-én 19:00 órakor kerül sor, amelyen dr. Hetey Ágota, Magyarország kassai főkonzulja... Bővebben
Rendkívül hideg lesz éjszaka, helyenként akár -19 fok is lehet
Csütörtökről péntekre (március 11.) virradóra rendkívül hideg lesz Szlovákiában, a hőmérséklet helyenként -19 fokig süllyedhet. Erről a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) tájékoztatott a honlapján. Szlovákia légterébe hideg, száraz, sarkvidéki levegő áramlik. Az ország északi és keleti területein helyenként fagyhat, estére pedig -10 fok alá süllyedhet a hőmérséklet. Éjszaka -6 és -13, északon, a völgyekben -13... Bővebben
Krasznahorka vára – megemlékezés a tűzvész 10. évfordulóján
A vártűz tizedik évfordulójáról emlékeztek meg Krasznahorkaváralja lakosai 2022. március 10-én. Este a helyi tűzoltóegylet, a futballklub és a fitneszklub szervezésében a várdombon apró fényekből a 10-es számot formázták meg, a 0 helyén szívet alkotva. Az eseménynek a szokatlan hideg ellenére ismét sok résztvevője volt. Megható perceknek lehettek tanúi, akik a faluból nézték a várdombon... Bővebben
Öt ajánlat érkezett a krasznahorkai vár felújítására kiírt pályázatra – a részleges nyitást 2023-ra ígérik
Öt ajánlat érkezett a március 8-i határidőig a krasznahorkai vár felújítására és környezetének revitalizációjára kiírt közbeszerzési pályázatra. Az ajánlatokat szakértői bizottság értékeli. A Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) képviselői csütörtökön, a történelmi épületben pusztító tűzvész 10. évfordulóján tájékoztattak a nemzeti kulturális műemlék helyreállításával kapcsolatos aktuális helyzetről. Branislav Panis, a SNM vezérigazgatója elmondta, a cél a további... Bővebben









