Diákhálózat: Megrendezésre került a XXXVI. Hallgatói Parlament, új elnökséget választottak
Szeptember 24-26. között Szőlőskén került megrendezésre a XXXVI. Hallgatói Parlament, ezúttal a kassai Kikelet szervezésében. Főbb témái közé tartozott például a Diákhálózat (DH) alapszabályának megújítása, hogy naprakész legyen minden szervezeti kérdést illetően. A tagszervezetek továbbá megszavazták, hogy a DH tiszteletbeli tagjává váljon a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) külhoni programjának. Szó esett a szeptemberben megrendezett... Bővebben
Nagyobb védelmet nyújt a rendőrség az egészségügyi dolgozóknak – ígéri a belügyminiszter
Nagyobb védelmet fog nyújtani a rendőrség a kórházaknak és a mobil oltócsoportoknak az oltásellenesek szóbeli és fizikai támadásaival szemben – jelentette be a központi válságstáb (ÚKŠ) szerdai ülése után Roman Mikulec (OĽANO) belügy-miniszter. „Tény, hogy az egészségügyi személyzet több fenyegetést is kapott, ezért intézkedéseket kell tenni az ilyen incidensek megelőzésére” – mondta Mikulec. A válságstáb... Bővebben
A biztosító honlapján ki lehet számolni, mekkora lesz a 13. nyugdíj
A Szociális Biztosító honlapján működtetett számológéppel kiszámolhatják a nyugdíjasok, hogy mekkora 13. nyugdíjat kapnak idén – tájékoztatott Zuzana Dvořáková, a biztosító szóvivője. A 13. nyugdíjat már novemberben megkapják. „A számológép egyszerűen működik, elég beírni, hogy mekkora havi nyugdíjat kap az illető, majd az ‘azonnal kiszámol’ mezőre kell kattintani és megjelenik a 13. nyugdíj összege –... Bővebben
COVID-19: PCR-teszttel 1971, antigénnel 346 fertőzöttet találtak kedden, hét ember belehalt a betegségbe
14 117 PCR-tesztet végeztek kedden (október 5.) Szlovákiában, és újabb 1971 koronavírus-fertőzöttet találtak. Hét ember belehalt a betegségbe – tájékoztatott a covid-19.nczisk.sk weboldalon a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ. 20 362 antigén teszttel 346 fertőzöttet azonosítottak, több mint 76 százalékuk nem volt beoltva – tájékoztatott az egészségügyi minisztérium. A legtöbb fertőzöttet Eperjes megyében találták (430), a... Bővebben
Konferencia: Magyarok jogvédelme a Kárpát-medencében – előadási lehetőség fiatal kutatóknak
A Kisebbségi Jogvédő Intézet többéves hagyományokra visszanyúló tudományos konferenciát szervez – a jelenlegi járványügyi helyzetre tekintettel online módon, Magyarok jogvédelme a Kárpát-medencében címmel. A Zoom-konferencia 2021. november 4. és 6. között kerül megrendezésre. A konferencia harmadik napján, november 6-án a szervezők lehetőséget biztosítanak a témával foglalkozó PhD-hallgatóknak, doktorjelölteknek, fiatal kutatóknak előadás tartására – tájékoztatta portálunkat az... Bővebben
Légy Lámpás est Rimaszombatban: Anonymus feledésbe merül?
A Gál Ferenc Egyetem, a Gerhardus Kiadó és a Pósa Lajos Társaság szeretettel vár minden érdeklődőt Dr. Horváth Gábor egyháztörténész, a Gál Ferenc Egyetem Teológiai Karának tanszékvezetője most megjelent, „Anonymus feledésbe merül?” című kötetének bemutatójára. A rendezvényre 2021. október 9-én (szombaton) 18.00 órakor kerül sor a rimaszombati Csillagházban (Daxner utca 36.). A kötetről Juhász Attila, az Egri... Bővebben
Fokozottabban ellenőrzik a járványügyi előírások betartását
A romló járványhelyzet miatt a rendőrség és a regionális közegészségügyi hivatalok (RÚVZ) alkalmazottai sűrűbben ellenőrzik a közegészségügyi hivatal (ÚVZ) járványügyi rendeleteinek betartását – tájékoztatta a TASR-t az ÚVZ. Elsősorban a piros és bordó besorolású járásokban szigorítják az ellenőrzést a vendéglátóhelyeken, az élelmiszerboltokban, a szálláshelyeken, fitnesz- és wellnessközpontokban és más létesítményekben. Ugyancsak ellenőrzik a tömegrendezvényeket, a... Bővebben
A lehető legkevesebb időt töltsük a boltokban – javasolja a közegészségügyi hivatal
Az élelmiszerboltokban való vásárlást ajánlott előre átgondoltan és minél gyorsabban elvégezni – tette közzé a figyelmeztetést a romló járványhelyzet kapcsán a közegészségügyi hivatal (ÚVZ). „Igyekezzenek kerülni azokat az időszakokat, amikor a legtöbben vásárolnak, és tartsák tiszteletben a kockázatos csoportok számára kijelölt vásárlási időt, ha ilyesmi életbe lép egy-egy járásban” – közölte Daša Račková, az ÚVZ... Bővebben
Hétfőtől az alsó tagozatos gyerekeknek nem kötelező az órákon a maszkviselés
Hétfőtől (október 4.) nem kötelező maszkot hordaniuk az alapiskolák, a speciális alapiskolák és a nyolcéves középiskolák alsó négy évfolyama tanulóinak a tanteremben, tanítási idő alatt – rendelkezett a közegészségügyi hivatal (ÚVZ). Továbbra is kötelező a maszkviselés az iskolák közös tereiben, például a folyosón, az öltözőben vagy a mosdóban. „A felső tagozatosoknak és a tömegrendezvények résztvevőinek... Bővebben
Új időpontban sugározza a televízió a COVID-lottó sorsolását
Október 9-től új időpontban sugározza a szlovák televízió a Byť zdravý je výhra című műsorát, az oltási lottó sorsolását. A sorsolást októbertől szombatonként 20.30-tól sugározza az egyes csatorna (Jednotka) – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Andrea Pivarčiová, a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) szóvivője. „Meghallgattuk a nézők véleményét, többen mondták, hogy örülnének, ha korábbra hoznánk az... Bővebben









