Legere Irodalmi Verseny – az idei téma Arany János életműve

A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete, a Közép-európai Tanulmányok Kara, az Arany A. László Polgári Társulás, valamint a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács a 2017/2018-as tanévben ismét meghirdeti a LEGERE IRODALMI VERSENYT. A verseny témája ARANY JÁNOS ÉLETMŰVE, a megmérettetés helyszíne a nyitrai egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara lesz, ahol háromfős középiskolás csapatok mérik...
Bővebben

Szia Andy bácsi!

Elég régen volt, hogy utoljára találkoztunk. Talán egy, kettő, vagy akár három éve is van annak, hogy fogtuk a vándorbotjainkat és elmentünk túrázni egyet a Rozsnyó környéki mesebeli, zegzugos tájba. Tudom már, megnéztem, három éve és három hónapja volt. A Facebook nem felejt. Akkor másztunk fel utoljára együtt a Geravy hegy lajtorjáin a Szlovák Paradicsomba....
Bővebben

Népi Ízek Ünnepe Medvesalján

Harmadízben kerül megrendezésre a Népi Ízek Ünnepe a Gömörpéterfala melletti Almáspusztán, a Medvesalja Polgári Társulás (Medvesalja turizmus) szervezésében.  A szervezők bíznak benne, hogy tovább bővül a résztvevők – versenyzők száma, ahogyan maga a rendezvény is, amely az idén immár gasztrohétként fog megvalósulni. A bevezető rendezvényre 2017. október 3-án (kedd) 17.00 órától kerül sor a Pogányvár Fogadóban (Újbást –...
Bővebben

Kezdő és tapasztalt futók is jelentkezhetnek a gömöri futóklubba

Az idén tavasszal alakult meg a Gemerunners Running Club, mely várja soraiba a futást kedvelő gömörieket. Ha kedvet érez a rendszeres mozgáshoz és szeretne egy csapat tagjaként sportolni, vegye elő a futócipőt és jelentkezzen a futóklubba. A Gemerunners Running Club futóklubot néhány lelkes futó alapította Rozsnyón 2017 májusában – tájékoztatta portálunkat Zoller Attila, a futóklub...
Bővebben

Rovás Akadémia heti programajánlója

A kassai Rovás Akadémia ezen a héten az alábbi programokkal várja az érdeklődőket: Szeptember 19., 10.00: Ringató ​​ ​Szeptember 20.,9.00–18.00: Biorezonanciás állapotfelmérés és tanácsadás (Szabó Liza Budapest). Előzetes bejelentkezés szükséges a 0917366221-es telefonszámon.   ​ Szeptember 21., 18.00: Borkóstoló   – rozsnyovidek/Rovás

Így látom én a kitelepítést – esszéíró verseny

A Katedra folyóirat „Így látom én a kitelepítést” címmel esszéíró versenyt hirdet az alapiskolák felső tagozatos tanulói számára, melynek témája – ahogy a cím már előzetesen utal rá – az 1947-1949 között lezajlott lakosságcsere és a szlovákiai magyarok Csehországba való deportálása. Idén emlékezünk meg a hetven éve történt tragédiáról, amelynek eredményeképp több mint százezer szlovákiai...
Bővebben

A Kistehén zenekar is fellép a Rozsnyói Városnapok és Vásár programjában

2017. szeptember 14. és 16. között kerül megrendezésre a Rozsnyói Városnapok és Vásár rendezvénysorozata a Bányászok terén. A Rozsnyói Vásár a főtéren és a Šafárik utca egy részén zajlik majd, a vásári forgatag szeptember 14-én, csütörtökön délben kezdődik és egészen éjfélig tart, pénteken reggel 8.00 órától szintén késő estig válogathatunk a kínálatból, a harmadik napon,...
Bővebben

Színjátszócsoportot szervez a Rovás

Lelkes amatőr színészeket, technikust, jelmez- és díszlettervezőt keresünk, akik elhivatottságot éreznek magukban ahhoz, hogy egy induló felnőtt amatőr színjátszócsoport működésében részt vegyenek. A próbák helyszíne: a Rovás Polgári Társulás, Kmetova 34. utcai épülete, Kassa A próbák tervezett ideje: péntek délutánonként / esténként Mindazok jelentkezését várjuk, akik 2017. szeptember 1-jéig betöltötték a 19. életévüket. Jelentkezés: e-mailben...
Bővebben

Ady Endre-ösztöndíj – felhívás

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Mentor TT – Felvidéki Tehetségsegítő Tanács a magyarországi NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM keretében (NTP-ADY-M-17) Ady Endre-ösztöndíjat hirdet a magyar nyelvű oktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatására. A pályázat beküldésének határideje: 2017. október 15. Postacím: Regionálne pedagogické centrum – Regionális Pedagógiai Központ Zoltána Kodálya 2367/49 P.O.BOX: 270 924...
Bővebben