VideóDuo – versvideókat feldolgozó kezdeményezés
2016 februárjában indult útjára, s továbbra is gőzerővel termeli a versvideókat a VideóDuo. A két komáromi egyetemista, Paksi Dávid és Károly Zsolt, egy számukra sikeres évet zárva, 2017-ben is folytatja misszióját. Így indult a Duo Egy gólyatábori ismeretségből, később már egyetemi barátságból született, alapítói tagjai egyben a révkomáromi Selye János Egyetem hallgatói is. Paksi Dávid,... Bővebben
„A történelmi Rozsnyó fényképeken“ – nosztalgikus múltidézés a galériában
A Rozsnyói Bányászati Múzeum idei második kiállításának ünnepélyes megnyitójára február 7-én került sor a főtéri galériában. „A történelmi Rozsnyó fényképeken“ című kiállítást a múzeum igazgatója, Pavol Lackanič nyitotta meg. Kardoš Ferenc mérnök, a tárlat egyik kezdeményezője beszédében elmondta, mi vezette a szervezőket ennek az egyedülálló kiállításnak a létrehozására és rámutatott, fontosnak tartják megőrizni a városunkkal... Bővebben
A Rovás februári programjai
A kassai székhelyű Rovás Akadémia (Kmeť utca 34.) februárban az alábbi programokat kínálja: Február 2., 10:00: Kerekítő. Zenés, játékos foglalkozás kisgyerekeknek Február 3., 14.00: Hola! Spanyol nyelvű társalgás haladóknak Február 3., 15.00: Magyar nyelvkurzus kezdőknek Február 7., 10:30: Jóga. Belépő: 3€ Február 7., 16.00: Magyar nyelvkurzus kezdőknek Február 7., 17.00: Magyar nyelvkurzus haladóknak Február 9., 10:00:... Bővebben
Közel kétezer diákot szólított meg a Selye János Egyetem
3 hónap, 3600 kilométer, 67 iskola, 1949 diák, 73 előadás 2500 percben. Ezek a számok jellemzik a Selye János Egyetem népszerűsítő körútját. Az egyetem munkatársai Királyhelmectől Pozsonyig szinte minden határhoz közeli középiskolát meglátogattak interaktív játékkal egybekötött bemutatkozó előadásukkal. “Az egyetemünk számára fontos, hogy személyesen találkozzon a középiskolásokkal, és személyesen tőlük szerezzen információt arról, hogy képzelik... Bővebben
Ambrus Ferenc: Zsidókérdés
Miután az akkor még a cseh és a szlovák nemzet közös államának fővárosában Laci bácsi átvette az országban adományozható egyik legmagasabb kitüntetést, bekerült abba a válogatott társaságba, amelyik – jutalomként – megnézhette, hogyan építi a nagy testvér az ő, nem sokára mindenkit megelőző hatalmas országát. A kiválasztottaknak megmutatták Moszkvát és Leningrádot (akkor még ugye a... Bővebben
Havas reggelre ébredt Rozsnyó
Nagy fehérségre ébredtek ma reggel Rozsnyó és környéke lakói. Úgy tűnik, mintha a tél első felében, karácsonykor és a téli szünidőben elmaradt hómennyiséget most egyszerre, egy nap alatt akarnák bepótolni az égiek. Az utakat ugyan takarítják – láttunk hókotrót a közutakon és egy áruház parkolójában is -, de a sűrű hóesés miatt ez meglehetősen nehézkes... Bővebben
Elhunyt Balázs Erzsébet
Megrendülve fogadtuk a szomorú hírt, hogy Balázs Erzsébet, kedves kolléganőnk 2017. január 11-én, életének 55. évében elhunyt – adta hírül közösségi oldalán a Magyar Közösség Pártja. Több mint tíz éven át volt az MKP Rozsnyói Járási Szervezetének odaadó, lelkes titkára. Minden munkáját felelősséggel végezte. Könyvtárosként is munkálkodott szeretett falujában, Tornagörgőn. Sok-sok közösségi rendezvény szervezőjeként ismerték... Bővebben
Ambrus Ferenc: Fény és árnyék
– Théophile, nem láttam még itt a maga új barátját. Párizs-szerte hallom, hogy sok emberre voltak hatással a kiállításon bemutatott festményei. Ma eljön az öreg Dumas is. Ő is elismeréssel beszélt nekem róla. Ha nem veszi rossz néven, megkérem, ha megérkezik, mutassa be nekem ezt az embert. Ezen a csütörtökön Victor Hugo elsőként jött meg... Bővebben
Bíborpiros szép rózsa 2017 – felhívás
A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet főszervezőként és szakmai rendezőként tizenegyedik alkalommal hirdeti meg a Bíborpiros szép rózsa című országos népzenei vetélkedő idei évfolyamát népdalénekesek, népdalkörök, népi hangszerszólisták és népi hangszeres együttesek részére. Jelentkezési határidő: 2017. március 10. A jelentkezési lap és a mellékletek a csemadok.sk oldaláról tölthetők le. [gview file=”http://wp-rozsnyovidek.s3.eu-central-1.amazonaws.com/wp-content/uploads/2017/01/09141448/2017_biborpiros_felhivas-A5.pdf”]... Bővebben
IV. Üzleti terv verseny – felhívás
Középiskolás diákok figyelem! A Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Kara és a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karának Hallgatói Önkormányzata immáron negyedik alkalommal hirdeti meg az ÜZLETI TERV KÉSZÍTÉS versenyt. A diákok egy előre megadott struktúrában – a CANVAS üzleti modell alkalmazásával – prezentálhatják üzleti elképzeléseiteket. Az üzleti tervezés a külső körülmények kezelése, az összefüggések átlátása, az egyedi jellemzők,... Bővebben