Telekommunikáció és vegyésztan hallgatók, figyelem! SzakGyak!

A szlovákiai magyar származású, felsőoktatásban tanuló diákokat tömörítő Diákhálózat idén is számos lehetőséget hirdet meg SzakGyak nevet viselő programsorozatának keretein belül. A dunaszerdahelyi Nevitel, a.s. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem várja az érdeklődők jelentkezését. A dunaszerdahelyi Nevitel, a. s. telekommunikációs vagy elektromérnök hallgatókat keres, szám szerint kettőt. A gyakorlat időtartama egy hét, szállást...
Bővebben

A Rovás Akadémia nyári nyitvatartási rendje

A kassai székhelyű Rovás Akadémia értesíti látogatóit, hogy júliusban és augusztusban új nyitvatartási rend lép érvénybe. A Rovásnak Kassán kívüli helyszíneken megtartott nyári egyetemei miatt a Rovás Akadémia júliusban és augusztusban szerdánként, 16 és 19 óra között, csütörtökönként 11 és 17 óra között tart nyitva. Az aktuális kiállítások is ebben az időpontban látogathatók. A kiállítás...
Bővebben

Véget ért „A kőedény költészete” című kiállítás Jolsván

A Jolsvai Városi Múzeum rendhagyó termeiben zajlott 2016. június 24-én, pénteken „A kőedény költészete” című kiállítás záró rendezvénye. A fényképek ezen a kellemes eseményen készültek. A Rozsnyói Bányászati Múzeum kiállítását hamarosan a kassai közönség is megcsodálhatja a Rozsnyói nyár Kassán rendezvénysorozat keretében, ugyanis az egykori kőedény manufaktúra termékei a hónap végén a Rovásba vándorolnak. Sylvia Holečková,...
Bővebben

Ambrus Ferenc: Szegényház

Mély meggyőződésem, hogy a történetet, amit most készülök elmondani, örök homály fedné, ha énvelem valami történne. Ott kell kezdenem, egy kérdéssel: kinek jutott eszébe kitenni a betléri útra a szegényházat? Ne lásson már semmit az öreg, csak az egyre lehangolóbb bányaoldalt, meg az ablaka alatt brüngő sok autót? Mert ilyen helyen van nálunk a szegényház,...
Bővebben

Eisele Gusztáv élete és munkássága volt a szeminárium témája

A rozsnyói Gömöri Népművelési Központban június 17-én szemináriumot tartottak, melyet Eisele Gusztáv bányamérnök életének és munkájának szenteltek. A rendezvényt a Testvériség Gömöri Bányatársaság kezdeményezte és szervezte meg a Rozsnyói Bányászati Múzeummal együttműködve. Apropója Eisele Gusztáv születésének 155. és halálának 105. évfordulója, aki a bányászat jelentős személyiségeként, a Rozsnyói Bányászati Múzeum megalapításának kezdeményezőjeként, de elsősorban a...
Bővebben

Katedra címlapfotóverseny

A Katedra folyóirat szerkesztősége CÍMLAPFOTÓVERSENYT hirdet, amelyben keresi a szeptemberi, októberi stb. lapszám iskolai témájú legszebb címlapját. Ajánlott témák: – pillanatkép az óraközi szünetről – tanszereink, másképp – az iskola színei – csend/zaj az iskolában – tanítás előtt/alatt/után A versenyben három kategórián belül vehetnek részt a diákok: 1. kategória: alsó tagozatosok (1-4. osztály) 2. kategória:...
Bővebben

Június 25-én nyit a rozsnyói strand

Nyakunkon a nyár, a jövő héten a gyerekek is befejezik a tanévet, és jöhet a pihenés, kikapcsolódás, strandszezon. Többféle szabadidős, sporttevékenység és újdonság várja a látogatókat szombattól a rozsnyói strandon – adta hírül a rozsnyói Közterület-fenntartó Vállalat. Június 25-én, szombaton reggel 9.00 órakor nyitja meg kapuit a négyhektáros rozsnyói strand, amely az 50 méteres úszómedencén...
Bővebben

„Ott leszek ezen a nyáron, mert ezt meg kell tennem magamért.”

A Gombaszögi Nyári Tábor 2016-os himnuszának premierje Kedden, július 21-én volt a premierje a Gombaszögi Nyári Tábor idei himnuszának. A tábor szervezői idén a komáromi Spliff 447 zenekart kérték fel az együttműködésre, melynek eredménye az Ezen a nyáron címet viseli. A komáromi Spliff 447 nem lehet ismeretlen a gombaszögi táborozók számára. Tavaly a Szlovákiai Magyar...
Bővebben

Szakmai gyakorlatok kalandvágyóknak!

A szlovákiai magyar származású, felsőoktatásban tanuló diákokat tömörítő Diákhálózat idén is számos lehetőséget hirdet meg SzakGyak nevet viselő programsorozatának keretein belül. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, a Fészek Polgári Társulás és a Gombaszögi Nyári Tábor egyaránt várja a gyakorlatra jelentkezőket! A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség elsősorban pedagógiai, nevelői pályára készülők, illetve orvostanhallgatók jelentkezését várja, de alapvetően nyitott...
Bővebben

A krasznahorkai vár megmentett és restaurált műtárgyai szeptemberig láthatók Pozsonyban

A Szlovák Nemzeti Múzeum égisze alá tartozó pozsonyi Történeti Múzeum ad otthont 2016. június 22-től szeptember 30-ig a tűzvész által sújtott krasznahorkai vár megmentett gyűjteményét bemutató kiállításnak. A pozsonyi várban látható tárlat a kutatások eredményeit, a vártűzben megsérült, majd a Brünni Technikai Múzeum munkatársai által szakszerűen ellátott, konzervált, illetve helyreállított kiállítási tárgyakat mutatja be a...
Bővebben