
Középiskolás tudósítónk a Gombaszögi Nyári Tábor csütörtöki zenei programjairól számolt be:
jóZENEdó – muzsika másnapra – Aylen’s Fall Másnapos Akusztik
Akik esetleg lemaradtak a szerdai Aylen’s Fall koncertről, azoknak kora délután egy akusztikus-zenélős bulit rendezett az együttes, lazán, kissé fáradtan, különösebb tervezett számlista nélkül, de az elismerés most sem maradhatott el – minden szám végén tapsvihartól zengett a Szalmaszínház. A zenészeken kívül persze a közönség nagy része is (másnapos) fáradt volt, de mindenkire frissítőleg hatott a zene és a gyógysör.
Kocsma & város & rock’n’roll + R25
Csütörtökön este héttől a Nagysátorban Czinki Ferenc novelláiból hallhattunk részleteket, valamint az erdélyi Győrfi Katával, kortárs, a rendszerváltás után született fiatal költők egyikével találkozhattunk. A beszélgetésben Kata kötete mellett más kérdések is felmerültek. Például hogyan is látja a rendszerváltás után született költők helyzetét, hogyan került bele ebbe a projektbe. Ezután átadták helyüket Schoblocher Barbarának és Jancsó Gábornak, akik jó kis kocsmazenével szórakoztatták a közönséget egészen az első esti koncertig.
Zenéljen az irodalom – megzenésített versek a Sárga szamár sátorban
Az Egy Pohár Citrom énekesnője énekelt el gitárkísérettel pár verset a közönség számára. Leginkább József Attila, Pilinszky János, Radnóti Miklós verseket zenésítenek meg szívesen. A beszélgetésben meséltek róla, hogyan zenésítik meg a verseket, arról, hogy inkább a dallamot igazítják a vershez, vagy a verset a dallamhoz. A délutáni zenélés után mindenki felfrissülve indulhatott tovább fárasztani magát a rázósabb programokon.
Koncertek
A csütörtök esti hangulatról, zenéről, buliról a Hiperkarma és Brains zenekarok gondoskodtak. Az első koncertet fél kilenctől kisebb csúszással a Hiperkarma adta, szórakoztatva az alternatív zenét kedvelőket. A már kultikusnak számító zenekar hozta a várt formát, a nézők legnagyobb örömére. Őket követően szintén kis csúszással, de úgyszintén teltházas koncerttel a Brains következett, így alkalom nyílt az elektronikus zene kedvelőinek a bulizásra. A zenei összeállítás jól példázza, hogy ebben a táborban igazán jól megférnek egymás mellett a legkülönbözőbb és ellentmondóbb ízlések, trendek is.
– Ružinský Bálint, rozsnyovidek.sk
Kapcsolódó írásaink:
Félidő Gombaszögön – a Gombaszögi Nyári Tábor harmadik napja
Regionális és nyugati érdekek az Iszlám Állam elleni harcban
A Gombaszögi Nyári Tábor második napja – ukrán válság, görög dráma és kortárs irodalom Gombaszögön
Van MÁSIK! – A Márai Sándor Író Kör (MÁSIK) bemutatkozója
A múlt bennünket körülvevő kincsei
Sorozatfüggőkről a Komáromi Szalonban
Schwarzenberg Gombaszögön: A Beneš-dekrétumokat megtartani butaság
Kihívások, sikerek, kudarcok – beszélgetés a roma integrációról
Fejezetek a Gombaszögi Nyári Tábor első napjából
Gombaszög: Erős kezdés Krasznahorkaváralján!
Megkezdődött a Gombaszögi Nyári Tábor