Hétvége Gombaszögön – a Gombaszögi Nyári Tábor negyedik napja

Hétvége Gombaszögön – a Gombaszögi Nyári Tábor negyedik napja

A Gombaszögi Nyári Tábor elérkezett a szombati napjához. Mária Jedličková megbízott kormánybiztos betegségre hivatkozva visszamondta a meghívást. Újra előkerült a gender téma, folytatódott az irodalmi blokk, a Marianum Egyházi Gimnázium csapata előadta az 52. Jókai Napok győztes darabját, valamint a táborozók meghallgathatták Leporisz Viktor túravezető beszámolóját a nepáli földrengésről.

Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője elmondta, hogy ha a szlovák kormány képviseltette volna magát a táborban, akkor annak jelzésértéke lett volna.

“Úgy gondolom, ha képviseltette volna magát a szlovák kormány a táborban, akkor mindenki nagyon megtisztelve érezte volna magát, hiszen a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala az egyik szponzora a tábornak. Ami pedig a kisebbségi ügyeket illeti, mivel a Gombaszögi Nyári Tábor az egyik legjelentősebb felvidéki magyar rendezvény, és egyértelműen a legnagyobb olyan tábor, ami fiatalokat szólít meg, maximálisan nyitott és befogadó közeg arra, hogy a kormány is megnyilvánuljon”- mondta a Kerekasztal szóvivője.

sz 1

Ahogy egész héten, szombaton is bepillantást nyerhettek a kortárs irodalom berkeibe a táborlakók. A Márai Sándor sátor árnyékában Durica Katarina, a nagy sikerű Szökés Egyiptomba című kötet szerzője mutatta be könyvét.

A komáromi Marianum Egyházi Gimnázium diákszínpada a SzalmaSzínházban mutatta be MEG+értenimúltatsjööövehendőőt c. darabját, amellyel korábban első helyezést ért el az 52. Jókai Napokon.

Hajdú D. András fotóriporterrel Csere Róbert, a .týždeň munkatársa beszélgetett publikációs problémákról, korrektségről, valamint afrikai élményeiről. Ezt követte a Szellemvárosok Magyaroszágon blog szerkesztőjének beszámolója, amely többek között a szovjetek magyarországi laktanyáiról és egyéb más civil létesítményekről szólt.

A tábor előadásait, beszélgetéseit a rendezvény szervezői élőben közvetítik az interneten. A videóközvetítést ide kattintva tekinthetik meg.
További információk a www.gombaszog.sk honlapon, valamint a tábor hivatalos Facebook-oldalán találhatóak.

A szervezők a hétvégén is várják az idelátogatókat, ráadásul vasárnap Kassa megye lakói szimbolikus 1 eurós belépő fejében vehetnek részt a II. Szlovákiai Magyar Dal Napján!

– GNYT

Kapcsolódó írásaink:

DSCF4746

Trollfoci Gombaszögön

Ő is akarta? – a párkapcsolati erőszakról Gombaszögön

Szalonok, kaszinók és Kukorelly Endre a gombaszögi táborban

Egy futballfüggő és naplója

Zene, zene, zene a táborban

Félidő Gombaszögön – a Gombaszögi Nyári Tábor harmadik napja

Regionális és nyugati érdekek az Iszlám Állam elleni harcban

Felvidéki szellem

A Gombaszögi Nyári Tábor második napja – ukrán válság, görög dráma és kortárs irodalom Gombaszögön

Van MÁSIK! – A Márai Sándor Író Kör (MÁSIK) bemutatkozója

A múlt bennünket körülvevő kincsei

Sorozatfüggőkről a Komáromi Szalonban

Schwarzenberg Gombaszögön: A Beneš-dekrétumokat megtartani butaság

Kihívások, sikerek, kudarcok – beszélgetés a roma integrációról

Fejezetek a Gombaszögi Nyári Tábor első napjából

Esti koncert mese helyett

Gombaszög: Erős kezdés Krasznahorkaváralján!

Megkezdődött a Gombaszögi Nyári Tábor



Hagyj üzenetet