A veterán autócsodák Krasznahorkaváralján is áthaladtak

Lelkes fogadtatásban részesültek a Kassáról Pozsonyba tartó, 500 Szlovák Kilométer elnevezésű autóverseny résztvevői, a különleges veterán járműveket kicsik és nagyok kíváncsian várták Krasznahorkaváralja központjában szerda délelőtt.

Voltak, akik szakértő szemmel mustrálgatták a több évtizedes járgányokat, sokan fotóztak, a gyerekek pedig kitartóan integettek, és üdvrivalgásban törtek ki, ha megjelent az Uhornai domb felől érkező egy-egy történelmi autócsoda.

A verseny résztvevői megálltak pár másodpercre az ellenőrző pontnál, majd folytatják útjukat a betléri kastély felé.

Még több fotóért kattintson Facebook-oldalunkra!

  • Rozsnyó-vidék, fotó: Prékop Ivett

Az országot átszelő veterán autók a betléri kastélynál is megállnak

Related Posts

Veterán autókülönlegességek suhantak Krasznahorka vára alatt
A hadtörténeti kiállításon a fegyverek, katonai eszközök mellett személyes emléktárgyak is helyet kaptak
Május 1-jén és 8-án is nyitva lesz a betléri kastély és a krasznahorkaváraljai mauzóleum