Budaj: a Vasércbányák állami vállalatot felelősség terheli a Sajó szennyezése miatt

A környezetvédelmi minisztérium ismeretlen tettes ellen tett bejelentést a Sajó szennyezése miatt – tájékoztatott Ján Budaj (OĽANO) szakminiszter, egyúttal bírálta, hogy csak három hónap elteltével kezdődött meg a szennyezés felszámolása.

„A Sajó esete figyelmeztető példa lehetne, inkább most tanuljunk a dolgokból, mint például valamelyik atomerőműben bekövetkező balesetből” – jegyezte meg a miniszter. Szerinte a Vasércbányák állami vállalatot felelősség terheli a folyó szennyezéséért, hiszen meg kell akadályoznia, hogy káros anyagok jussanak ki a bányából, ezért magyarázatot kell adnia a saját tevékenységével és a szennyezéssel kapcsolatban.

Budaj hétfőn telefonon beszélt Nagy István magyar agrárminiszterrel. A Sajó Szlovákiából Magyarországra folyik és a Tiszába ömlik. Budapest elvárja a környezetszennyezés mihamarabbi megszüntetését és együttműködést ajánlott fel.

A Sajót február közepén festette vörösre az alsósajói vasércbányából kifolyó víz. A 2008-ig működő Siderit egykori bányatelepéről van szó. A vizsgálatok eredménye szerint a folyó vizében a vas mennyisége 12-szer magasabb a határértéknél, továbbá megemelkedett a mangán-, szulfát- és arzéntartalma.

Szombaton (május 28.) megkezdődtek a helyreállítási munkák az alsósajói bányában, a várakozások szerint ennek köszönhetően jelentősen kevesebb szennyezett víz jut majd a Sajóba. Az állami vállalat a bányászati helyreállítási társasággal kötött szerződést meghívásos közbeszerzési eljárás során, a kormány és a gazdasági minisztérium megbízásából. A munkákat várhatóan 15 nap alatt végzik el.

A Vasércbányák állami vállalat feljelentést tett a szennyezés miatt és visszautasítja azokat az állításokat, hogy nem teljesítette feladatait.

  • forrás: tasr, fotó: TASR – Milan Kapusta

 

Pénteken végre elkezdődnek a mentési munkák a Sajónál

A belügy szerint a kormánynak kell rendkívüli helyzetet hirdetnie a Sajó mentén

Related Posts

A környezetvédelmi minisztérium még mindig tárgyal a Sajó szennyezésének kezeléséről
A szaktárca szerint 6,2 millió euróba kerül a Sajó szennyezésének felszámolása
Petíciót indítottak a Sajón történt ökológiai katasztrófa következményeinek felszámolásáért