Gombaszögi tábor: Beindult a Csemadok-stage is

A Gombaszögi Nyári Tábor harmadik napján színpadra lépett a Csemadok-stage e heti első előadója, az Ossian zenekar. A tábor színes programokat kínál minden korosztálynak: a koncertek mellett különböző közéleti, társadalmi és politikai kérdésekkel foglalkozó beszélgetéseken és előadásokon vehetnek részt a fesztiválozók. Sőt, népdaltanulásra és batikolásra is van lehetőség. A csütörtöki délelőtt folyamán került sor Forró Krisztián (Szövetség) és...
Bővebben

Gombaszög: tábormegnyitó és a felújított Andrássy-kúria átadása

Szerdán, július 12-én délelőtt került sor az idei Gombaszögi Nyári Tábor hivatalos megnyitására, amelyet a szervezők összekötöttek a Sine Metu Polgári Társulás megbízásából felújított Andrássy-kúria átadójával. Képes beszámolónk az ünnepségről fotó: Máté Gy. A gombaszögi Andrássy-kúria új fénykorának kezdete Kezdetét vette a 95. Gombaszögi Nyári Tábor A gombaszögi tábor keddi pillanatai  

A gombaszögi Andrássy-kúria új fénykorának kezdete

Kedden délelőtt 11 órakor került sor a 95. jubileumát ünneplő Gombaszögi Nyári Tábor hivatalos megnyitójára, mely egyben a Sine Metu Polgári Társulás megbízására felújított Andrássy-kúria átadója is volt. Az ünnepségen szót kapott Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke, Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete, Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke,...
Bővebben

Tábori pillanatképek

Mozgalmas volt a Gombaszögi Nyári Tábor szerdai napja is, előadások, kerekasztal-beszélgetések, kreatív és szórakoztató programok, koncertek váltották egymást a különböző helyszíneken. Délelőtt került sor a tábor hivatalos megnyitójára és az Andrássy-kúria átadó ünnepségére is. Gombaszög: tábormegnyitó és a felújított Andrássy-kúria átadása Képes beszámolónk További képekért kattintson Facebook-oldalunkra! Rozsnyó-vidék, fotó: Prékop Ivett, Kmotrik Fanni

Kezdetét vette a 95. Gombaszögi Nyári Tábor

Megnyitotta kapuit az idei Gombaszögi Nyári Tábor, amely idén 95 éves. Három sátorkemping, harmincöt helyszín, hat színpad és több száz előadó biztosítja a szórakoztató programokat minden korosztálynak. Már a nulladik napon ezer sátor állt a völgyben, ez a szám pedig a héten csak nőni fog. A megszokott helyszínek mellett idén a Petőfi Kulturális Ügynökség színpada...
Bővebben

Az év első felében közel negyedmillió utasa volt a kassai repülőtérnek

Közel negyedmillió utasa volt az év első felében a kassai repülőtérnek, pontosan 247 803 fő. Éves szinten ez 29%-os növekedést jelent, a járvány előtti 2019-es évhez viszonyítva pedig 13%-os növekedést – tájékoztatta a TASR-t Juraj Toth, a repülőtér munkatársa. 207 ezren a hét menetrend szerinti járat valamelyikét használták, Dublinba, Liverpoolba, a London-Luton vagy London-Stansted repülőtérre,...
Bővebben

Szerdán is rendkívül meleg lesz, később fülledt idő jön, viharok várhatók

Nyugat felől újabb meleg légtömegek érik el az országot, a legmelegebb szerdán (július 12.) lesz, délnyugaton 34-35 fok várható. Este vagy csütörtökön (június 13.) viszont már viharok kialakulásával kell számolni, ám a nedvesebb levegő miatt még fülledtebb idő lesz – figyelmeztetett a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ). „A legmelegebb szerdán lesz, ismét délnyugaton, 34-35 Celsius-fok várható....
Bővebben

A Rovás Pavilon programja a Gombaszögi Nyári Táborban

A Rovás Alkotóközösség fiatal alkotói révén vesz részt a Gombaszögi Nyári Táborban, ahol a Rovás Pavilon keretein belül egy igazi, hamisítatlan művésztelepet hoz létre. A művésztelep témája: „Hálóban”, amely témát beszélgetések formájában is kielemezzük, megvitatjuk, és inspirálódva a nézetek kontrasztjai és a különböző világképek és elképzelések ködbe vesző távlataitól – műalkotások formájában leképezzük. A szó...
Bővebben