Dilidokihoz soha? – beszélgetés segítő szakemberekkel

– Gombaszögi Nyári Tábor
A TANDEM sátorban kerekasztalos beszélgetés zajlott a segítők különböző fajtáiról Hunčík Péter pszichiáter, Bolemant Éva coach és Szűcs István karriertanácsadó részvételével.

Milyen az első találkozó? Mikor és kinek érdemes elmennie, méghozzá melyik szakemberhez? Röpke másfél óra alatt kiviláglott, hogy melyik segítő mit is tud nyújtani.
Elsősorban a coach nem ugyanaz, mint a pszichiáter. Nem segít megoldani a világ nagy kérdéseit, vagy megmondani a miértet, vagy a hogyant. Ő csak összegezni segít. Leírni, hogy mi az, amit el akarunk érni, amit csinálni akarunk, és hogy mi is kell ehhez. A pszichiáter és a pszichológus sem ugyanaz. Az előbbi az, aki fel tud írni kezelést, gyógyszert, tanácsot, technikát tud megoldásként, az utóbbi korlátozottabb kiadása ennek. A karrier-tanácsadó pedig nem munkát segít találni, hanem keresni. Vázolja a keresés hogyanját és mikéntjét, segít eljutni oda, hogy bizonyos feltételek megteremtődjenek ahhoz, hogy az ember végül ott kössön ki, ahol lenni akar.

Az első találkozás mindenütt ugyanolyan. Habár a beszélgetés során elhangzott, hogy Amerikában ez egy státusszimbólum, menő kinyilatkoztatni, hogy „a pszichiáterem szerint…” vagy „a pszichiáterem nem tanácsolja, hogy én…”, de ez még nálunk itt Európában nincs. Itt sokkal merevebb az első találkozás, vannak olyan emberek, akik úgy jönnek el, hogy a csodát várják. Hogy az ember beül a székbe valamelyik szakembernél, és ott majd kap egy varázsitalt, vagy a szakember lengeti meg a varázspálcáját felette, és minden gondja majd rajta kívül oldódik meg – és ott van az első csalódás, az első sikertelenség. Igazából a segítők feladata az, hogy az embert kicsit belerugdossák önmagába, és kiboncolják belőle azt is, amit az illető nem akart.
De ettől még vannak óriási sikerek. Konkrét példák is elhangzottak, amitől nem csak könnyebb volt megérteni a szakemberek feladatát és módszerét, hanem bemutatták azt is, hogy miért is érdemes elmenni hozzájuk, mikor és kinek.
Kiviláglott az is, hogy vannak olyan helyzetek, amikor egyáltalán nem ajánlott elmenni a beszélgetésre. Például ha valaki a kedves anyukájával szeretne beülni egy-egy beszélgetésre, vagy nem saját akaratából, hanem rábeszélés, fenyegetés hatására megy, az nem használ. Van, hogy sokkal destruktívabb hatást érnek el vele. Motivációval nagyobb a siker! Akarni kell. Nem történik ott semmi félelmetes, csupán egy objektív személy meghallgatja a mondandónkat, és kívülállóként megpróbál olyan eszközökkel segíteni, ami a birtokában van.
A kerekasztal-beszélgetés végén a közönség lehetőséget kapott a kérdésekre. Így derült ki például, hogy a karrier-tanácsadónál azon meghökkentő helyzetek, amik a hétköznapi beszédben furcsának hatnak, a szakembernek egy jelzés, hogy ott érdemes egy kicsit mélyebbre ásni. És ahogy Hunčík Pétertől megtudtuk, a pszichológusok és pszichiáterek állítólag azért hordanak bajszot s szakállat, hogy a mosolygásukat elrejthessék.
Tehát a legtöbb esetben nem akkor kell elmenni, ha mások küldenek, vagy ha nem is érezzük, hogy szükségünk van rá. Nyissunk mi is a segítő felé, hogy segíteni tudjon. Menjünk, ha úgy érezzük, szükségünk van egy emberre, akivel meg tudjuk azt beszélni, amit közeli ismerőseinkkel nem tudunk, vagy egy külső személy véleményére vagyunk kíváncsiak.